Ha időutazhatnék, de úgy komolyan és igazán, és nem csupán fejben, ahogy olykor szoktam, az egyik kor, amibe visszarepülnék, a Monarchia ideje volna. Az utazás feltételeivel kapcsolatba persze volna pár kikötésem (ez, ha fejben történik, ugye, nem szükséges), leginkább társadalmi státusomat illetően – de azért nyitott vagyok én! Kipróbálnám szívesen mind a falusi, mind a nagyvárosi létet. Ha már egyszer adott a lehetőség. Mert lennék én szüretelő, maskarázó, májusfát váró falusi leány; fonott copfos, egyenruhás kollégista, ilyen-olyan polgárcsalád sarja; kastélyban élő, utazgató, folyton bálozó nemeskisasszony és művészek múzsája, nagyvilági dáma. Belekóstolnék ebbe a fiákeres, kávéházas, korzózós korba. Mikor még mindennek megvolt az ideje, módja, szertartása, bizalma.
Tudom én, tanultam sokat, hogy nem volt fenékig tejfel az sem, mert dualizmus így, meg dualizmus úgy… de erre a körülményre most fátylat! A tények, tények, a király: Ferenc József.
Kislányként erős elköteleződés alakult ki bennem mindenki Sissije iránt (Ernst Marischka filmjének és Romy Schneidernek ebben volt „némi” része). Beszereztem és elolvastam az idő tájt mindent, amit csak egy 10-12 éves lány fellelhet róla. Bevallom, ezt a Ferenc József-szálat nem igazán értettem. Mi a csudát „evett” rajta? Száraz, katonás ember, rémes szakállal… Mostanában felülvizsgálni kényszerültem korábbi Ferenc József-képem. Vonzóbbá nem vált ugyan, de hallottam, olvastam vele kapcsoltban jó pár olyan történetet, kis kilengésekről, gyarlóságokról, amitől megfoghatóbbá, emberibbé vált számomra alakja, még ha értetlenkedve is állok előtte olykor.
Nem volt valami nagy hazárdőr, annyi szent, sem romantikus hős, kalandor. Uralkodói mivolta ellenére igencsak szerény életvitelt folytatott, olyan napirenddel, öltözékkel és fegyelemmel, hogy egy echte katonának is becsületére válna...
... folytatás itt: http://zsebro.blogspot.com/2010/03/csaszarmorzsak.html
